MÉG TART A 2018-AS SZERELMI KALANDTÚRA SOPRONBAN ÉS FERTŐSZENTMIKLÓSON

Javában zajlik a párok és házastársak idei kalandtúrája a Házasság Hete programsorozat részeként. A soproniak ebből sem maradnak ki!

Szerelmi kalandtúra Sopronban és Fertőszentmiklóson

MI AZ A HÁZASSÁG HETE?

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.

Az idei Házasság hete rendezvények jelmondata:

Éltető sodrásban …

Elhatároztuk, hogy Sopronban is életre hívjuk ezt az eseménysorozatot, útjára indítjuk azzal a szándékkal, hogy minél több házaspár felfrissüljön a programok által, feléleszthessék az „első szerelem tüzét”, és kiálljunk a házasság értéke mellett. Hisszük, hogy a házasság nem megfoszt a kiteljesedéstől és az önmegvalósítástól, hanem a legizgalmasabb terepet biztosítja személyiségünk igazi kincseinek felszínre hozására. -írja a www.profamilia.hu

Házasság hete Sopronban és Fertőszentmiklóson

MI TÖRTÉNIK SOPRONBAN ÉS FERTŐSZENTMIKLÓSON?

A soproni szervezők saját utazólevelet (menetlevelet) készítettek számos kedves ajánlattal a www.profamilia.hu oldalon regisztrált pároknak, házasoknak. Vannak köztük nemes egyszerűség kedvéért szívből ajánlott, bárki számára csak egyszerű tett erejével megvalósítható ötletek és helyi partnerek ritkán látott kedvezményekkel igénybe vehető lélekmelengető programjai.  Pl. az említett menetlevéllel 50%-os kedvezménnyel mozizhatunk a párunkkal, egyes éttermekben desszerttel, máshol kedvezményes szolgáltatásokkal várnak bennünket. Menetlevelünkben gyűjtött matricáinkkal pedig értékes nyereményeket nyerhetünk.

A kedvezmények és az utazólevél a www.profamilia.hu oldalon érhető el a párok regisztrálásával.

ILYEN VOLT A FÁKLYÁS ESTI KALANDTÚRA SOPRONBAN

2018. február 11-én 23 soproni és Sopron környéki házas- illetve szerelmes pár tette próbára bátorságát a fáklyás esti túránk során. A túra persze kissé erős kifejezés. Valójában egy könnyű sétánk vezetett a Sörházdombi-kilátóhoz.

Utunkat a fáklyák fénye mellett a Lővérek legendái kísérték, valamint egy macskabagoly vijjogása a Hotel Maroni padlásáról. Minden bizonnyal most ő az egyetlen szállóvendége a kísérteties hotelnek. Sajnos ő nem regisztrált az idei szerelmi kalandtúrára, ezért nem vittük magunkkal. Ezt minden bizonnyal megbánta, ezért is kereste tovább párját huhogva.

A Sörházdombra felérve csillagfényes éjszaka fogadott bennünket a naplemente utolsó sugarait követően. Felelevenültek a Hanság és a Fertő-tó titkai, valamint az Alpokalját sem hagytuk ki az érdekességek tárházából. Sopron esti fényparádéja felejtette velünk a fagy közeli, de ritka módon szélcsendes, tiszta időt. A párok becsületére váljon, mindent megtettek egymásért a hideg ellen.

A kilátó panorámáját nehéz lett volna felülmúlni, ezért a hazaúton az erdő alatt már az izgalomé volt a főszerep. A korom sötét erdőben fáklyák fénye csak a fák törzsének megvilágításához volt elég. Csak itt-ott csillant fel, a Lővér körút fénye. Féltünk is vaddisznótól és más ragadozóktól, amíg nem lettünk felvértezve a túlélés törvényeivel.

Megtudtuk, hogy a fáklya semmit sem érne röfivel szemben. Végül nem kellett bevetni a tanultakat, másfelé disznólkodtak.

Bízunk benne, hogy kellemes élmény és kikapcsolódás volt a hétköznapok szürkeségében az esti kalandtúránk. Aki erről most éppen lecsúszott, ne bánkódjon. Fáklyás esti sétánk az év minden napján indul és tartogat más-más élményt évszaktól függően.

Legközelebbi nagy attrakciónk fáklyás esti túránk során a szentjánosbogarak esti nászidőszaka lesz. Jelentkezzetek már most hírlevelünkre, ha nem akartok kimaradni e ritka természeti jelenség látványából, ami már Sopronban is elérhető!

ÉRTESÜLJ KALANDJAINKRÓL HÍRLEVELÜNKBEN!

Fáklyás esti kalandtúra Sopronban

NEKED TETSZETT A PROGRAMSOROZAT?

Voltatok valamelyik programon? Akár a fáklyás esti túránkon? Ha igen, hogy tetszett? Írjátok meg nekünk itt üzenetként vagy Facebook oldalunkon véleményeteket, élményeiteket! Előre is köszönjük!